Elefánt tetem a síneken. Az erdészeti hatóság változtatni akar a vonatok útvonalán

A múlt héten újabb két elefántot ütött el a vonat, ezzel az erdészeti hatóság szerint a vonatok már összesen 17 elefántot öltek meg 2007 óta ezen az útvonalon.
A Buxa Tigris Természetvédelmi Park területi igazgatója, R P Saini úgy gondolja, a vasút fontolóra vehetné, hogy átterel néhány szerelvényt a Cooch Behar -Falakata - New Jalpaiguri útvonalra. Így a vonatoknak nem kéne keresztül menniük a 168 km hosszú Alipurduar-New Jalpaiguri útvonalon, mivel ezt a 74 km-nyi erdőt az elefántok útként használják.
S Singh, Alipurduar területi vasúti igazgató szerint a Kalchini-hez közeli Garopara szintbeli kereszteződés, ahol az elefántot múlt héten megölték,, már az állatok területén kívül esik, a vonatok pedig biztosan betartották a 20km/h-s sebességkorlátozást.
Singh szerencsétlen balesetnek nevezte a történteket, de kijelentette, hogy a vonatvezetők mindig betartják az egyes helyeken bevezetett korlátozásokat.
Saini szerint rendszeresen tanulmányozták a problémát a vasúttal közösen, és talán ennek következtében a vonatvezetőket képzésben is részesítették. Azonban a sebességkorlátozás és éjszakai járatok számának csökkentése szerinte szükséges volt.
S B Patel, az északi erdő és a vadvilág főfenntartója szerint egy külön szakbizottságot hoztak létre, hogy foglalkozzon a problémával, ők már javasolták a vonatok sebességének korlátozását, és az éjszakai vonatok számának csökkentését ezen az útvonalon, mivel az elefántok főként éjszaka mozognak.
A cikket fordította: F&T, az Ön fordítóirodája >> www.szak-forditas.huA servian.hu hírportál olvasói részére 5% engedményt biztosítunk!




