A Supergrid, azaz Szuper Hálózat a szupervezetési technológián alapuló villamos energiaszállító hallózat
A megújuló energiaforrások egyik nagy problémája, hogy a termelés és a szükséglet egymástól távol helyezkednek el. A nap, a szél, a hullámzás és az energiaültetvények nem érhetőek el állandóan, előre megjósolhatatlan ingadozások következnek be ezek kínálatában. Mindemellett az is megfigyelhető, hogy az erőműveket ritkán telepítik a felhasználók számára elérhető távolságba. az áramszállítás viszont energiaveszteséggel jár. A megoldást a szupravezető huzalok alkalmazása jelenthetné. Amennyiben ezt a közeget abszolút nulla fok közeli hőmérsékletre hűtjük, akkor megszűnik annak elektromos ellenbálása, és így nagyon nagy áramerősség szállítása is megvalósítható veszteség nélkül.Buckminster Fuller az amerikai építész és dizájner 1981-ben javaslatot tett egy globális hálózat kiépítésére, amely óceán átszelése nélkül mindegyik kontinenst összekapcsolhatná.Az előző év júliusában a new Jersey-i BOC Group hozzáfogott egy ilyen, 350 méter hosszú kábel telepítéséhez.A nitrogénnal lehűtött vezeték 34.5 kV-on 48 MW teljesítményt tudott szállítani az Albany hálózatban (New York állam). Eg Garcia a BOC alelnöke így nyilatkozott: „Tudjuk, hogy ez a technika működik ; a projekt ezt be fogja bizonyítani”. Egy 2004 májusi munkaértekezleten szakértők felvázolták a szupervezetésű hálózat formatervét is, amely egyidejűleg áramot és hidrogént is szállít. Legvégül a hálózatot alkotó huzalokat lehűtenék, és így üzemanyag cellák táplálására is alkalmas lenne. . Ez a megoldás semmi esetre sem korlátozódna kizárólag az USA területére, hanem kontinenseket átívelő projekt lenne. Ebben az esetben ausztrál napkollektorok és szibériai szélfarmok látnák el az amerikai klímaberendezéseket vagy pedig az európai háztartásokat árammal. Mindamellett csábítónak hangzik ez a jövőkép, hogy a létesítmények kiépítése minden valószínűség szerint több generáción átívelő vállalkozás lenne, és több billió euró költségvetéssel valósulhatna meg.
Forrás: http://www.spiegel.de




