4 °C-os melegedés valószínű a kibocsátás csökkentése nélkül
A globális hőmérsékletek akár 4 °C-kal is magasabbak lehetnek az 50-es évek közepére, ha az üvegházhatású gázok jelenlegi kibocsátásának trendje folytatódik.
A brit Meteorológiai Hivatal Hadley Központja által készített tanulmány megismétli a múlt héten bemutatott ENSZ jelentés állításait, mely úgy találta, hogy a klímaváltozás felülmúlja az ENSZ Klímaváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) 2007-es előrejelzéseit.
„Eredményeink hasonló mintát mutatnak, mint az IPCC, de felvetik a szélsőségesebb változások megtörténését is," mondta Debbie Hemming, az elemzés társszerzője.
Az üvegházhatású gázok legnagyobb kibocsátói júliusban elfogadták azt a tudományos nézetet, mely szerint a hőmérsékletek nem haladhatják meg 2 °C-kal az iparosodás előtti értékeket, hogy elkerüljük a világ klímájának veszélyesebb megváltozását.
Az IPCC negyedik jelentése megkapta a Nobel-békedíjat. Ebben az egyik megállapítás az volt, hogy a globális hőmérsékletek az 50-es évek végére 4 °C-kal emelkedhetnek. A mostani tanulmány megerősítette, hogy a felmelegedés korábban is - már az 50-es évek közepére is - megtörténhet, de szélsőségesebb helyi hatásokat is feltételez.




